
Mit jelent az on-site SEO tartalomírás valójában?
+ 8 Profi módszer, amit te is tudsz használni
Hazánkban a valódi tartalmi SEO-t, meg úgy egyáltalán a SEO-t sokan nem ismerik teljesen. Van, hogy félreértik, és olyan is akad aki az egész SEO szakmát kizárólag csak az alap keresőoptimalizálással veszi egy kalap alá.
Pedig a valódi, profi tartalmi SEO-ra külön szakma épült, nem véletlenül
Volt olyan webáruház tulajdonos, aki SEO-nak hívta a Facebook postolást és a hirdetéskezelést
Mások pedig rendszerint azt hiszik, hogy a SEO tartalomírás csak annyit jelent, hogy blogot, alap webszöveget írunk, kitöltjük a metaleírásokat, kategóriákat meg a termékleírásokat a megfelelő kulcsszavakkal. Illetve olyan vállalkozó is akad, aki egyszerűen azt gondolja, hogy az, amit a marketingesek csinálnak kiváltja a tényleges SEO-t
A fenti állításokból semmi sem igaz. A SEO-nak mint olyannak, már önmagában több ágazata van, és mindegyik végsősoron a tartalmi SEO-ban csúcsosodik ki. Ezért ebben a cikkben most a tartalom alapú keresőoptimalizálást fogjuk tárgyalni.
Csapjunk a pacik közé és lássuk a medvét is
Itt most olyat olvashatsz, ami lehet alapjaiban fogja megváltoztatni a véleményed az eddig ismert keresőoptimalizálási gyakorlatról a tartalom terén. Olyan technikákat írok le, amiket te is tudsz használni, és ezzel rá fogsz ébredni, hogy a SEO tartalomírás egy komplett szakma, aminek alapja a megfelelő technikai SEO. Készen állsz a kalandra? : ) Akkor most figyelj.
SEO szövegírási technikákból valójában nagyon sokféle stratégia van

Az EU angol nyelvet is használó országai több milliónyi potenciális ügyfelet jelentenek Neked
Külön megvan a módja annak, hogy egy nulláról induló oldalt hogyan kell SEO-zni, és külön megvan arra is a módszer, hogy egy már bejáratott oldal fő kulcsszavait hogyan juttassuk az első helyekre.
Ezen kívül számtalan más stratégia van, amivel jelentősen lecsökkenthetőek a hirdetési költségek is (de akár el is hagyhatóak, ha beválik) nézzünk párat a teljesség igénye nélkül.
Bevált SEO szövegírási technikák, amiket mi is alkalmazunk (a teljesség igénye nélkül):
1. Alacsony versenyűt a nulláról induló oldalaknak:
Amikor egy oldal vagy webáruház nulláról lép be az online piacra, akkor többségében alacsony versenyű kulcsszavakat használunk a fő magasabb versenyűek mellé, hiszen ezzel nő gyorsabban az organikus találat. Ez pedig nem csak lehetséges vásárlót hoz, hanem erősebb domaint és még több organikus találatot majd.
2. Aloldalcsoportok tematizálása egy fő kulcsszó köré – tartalmi- és linkstruktúra SEO-val:
Amikor például van egy kulcsszó, amiről készült egy jól SEO-zott oldal, akkor a belinkeléshez olyan további aloldalakat adunk, amik szintén érintik a témát. Például long tail kulcsszavakkal problémamegoldó cikkeket, célcsoportot érdeklő további altémákat. Van, hogy ezeket egymásra mutatva is átlinkeljük. Ilyenkor nem csak az organikus elérés a cél, hanem egyben az eladás is.
3. Célcsoport-szűkítő / niche-tágító aloldalak
Ilyenkor a célcsoportot alcsoportokra osztva keressük meg a megfelelő kulcsszavakat és írunk hozzá tartalmat. Például ha a téma a piros ruha, akkor külön tematikákat hozunk létre kb. így: piros ruha 40 felett, piros ruha esküvőre, piros ruha divat gyerekeknek….stb. És így tovább. Szinte végtelen számú alcsoportot lehet így létrehozni különféle alkategóriák és aloldalak formájában, amelyek mind a fő kulcsszóra terelik a fókuszt a keresőben.
4. Témahálózás és tematikus fürtök
Ilyen esetekben az adott fő témát vagy épp sarokkő tartalmat járjuk körbe célzott tartalmakkal. A példánál maradó piros ruha esetén olyan témát is be lehet vetni, ami a piros ruha helyes mosását tárgyalja. Ezek az aloldalak vagy épp blogrészek mindegyike a fő kulcsszóra is reflektál általában. Ezt a taktikát használják lényegében a tematikus fürtökhöz is, amit a Google kifejezetten szeret. Ezekben nem csak aloldalak, hanem blogok is szerepelhetnek főleg olyan témákban, amik nem kötődnek szorosan, mégis fontosak a célcsoportnak (a ruhamosás pl. pont egy ilyen téma)
5. Kérdés-válasz tartalmak
Itt a long tail kulcsszavakat lehet jól használni. Ezek jól teljesítenek, hiszen a legtöbben kérdésekkel keresnek, például „megfelelő piros ruha esküvőre” vagy „milyen ruhát válasszak nyárra?” a kérdés-válasz típusú cikkek amolyan útmutatók, amelyek célzottan mégis finoman terelik az olvasót a vásárlói felületre. Ilyenkor érdemes a blogokat, gyik szekciót is bevetni főleg.
6. Peremkulcsszavazás
A peremkulcsszavazott tartalom kifejezetten hatékony lehet, akkor is, amikor egyfajta pásztázást hajtunk végre a kulcsszavak segítségével. Ilyenkor a célcsoport olyan témáinak kulcsszavaival dolgozunk, amelyek szorosan nem kapcsolódnak hozzánk, mégis a célcsoport azonos.
Az ilyen oldalak megírása inkább finoman közli a jelenlétet a célcsoporttal, hiszen nem kifejezetten a mi vállalkozásunk témájáról szól, mégis maga a tartalmi rész úgy kerül kialakításra hogy azt összekösse vele. Remek módszer a konkurencia kikerülésére és arra, hogy szélesebb körben felmérjük a célcsoportunk keresési szokásait. Egy példával élve: aki piros alkalmi ruhát keres, az nagy eséllyel fog keresni piros vagy fekete magassarkút. Ha nem árulunk cipőt, csak ruhát, akkor is érdemes a cipőkről is írni, és hozzákapcsolni az általunk kínált piros ruhát. Ehhez jól kell ismerni a célcsoportot, és a szokásaikat is.
7. Aloldal és oldalkiosztások
Különféle stratégiákat használunk arra is, hogy egy adott oldalon hány kulcsszó szerepeljen és mekkora versenyűek. Ezen kívül a SEO oldalak száma és azoknak rangsora is mérvadó. Például a tematikus egymásra linkelésen kívül más módszerek is léteznek. Ezek közül az egyik (és számomra a legkedvencebb) módszer az, amikor az adott témát több témával összehozva egy teljesen új témát hozunk létre és arra is elkezdünk SEO stratégiát felépíteni. Például a piros ruha esetén, amennyiben hozzá tudunk adni mondjuk egy zöld magassarkú terméket, akkor már egy külön altémát hozhatunk létre a Pinup stílusra.
8. Közösségi média bevonása
Tudtad? Tudatos kulcsszavazással és megfelelő szöveggel a Google keresőben megjelennek például a Facebook tartalmak is...
…és még sok más módszer létezik, amik közül választhatunk, és ami sokkal hatékonyabb elérést ad az alapvető SEO-nál. Ezeket mind ismerni kell, hogy mikor, mit és mekkora mennyiségben csinálunk úgy, hogy a Google keresésben a legjobbat adja. Léteznek külön szezonális SEO technikák és olyan tartalmi SEO stratégia, amikor kifejezetten a Google Trends ajánlásait követve erősítjük az organikus találatokat. Ezeken kívül nagyon sokat lehetne még például arról is mesélni, hogy egy kifejezetten erős versenyű kulcsszóra hogyan lehet az első helyekre vinni a weboldalt. A kulcsszavakat pedig folyamatosan figyelni kell, hogyan teljesítenek.
A további stratégia mindig a teljesítéstől függ
A módszereink már kevés terméknél is működnek és szinte végtelen számú kombinációban használhatóak. Viszont egy dolog fontos ezzel kapcsolatban: nagyon függ attól, hogy mi a téma vagy a termékcsoport, amivel foglalkozni kell.
Más módszereket követel ugyanis egy építőipari cég oldala, mint egy ruha webshop, és teljesen más technikát kell alkalmazni például akkor is, ha a célcsoport kifejezetten speciális, mint ahogy mást követel az a téma is, ahol nagyon nagy a verseny, sok a konkurens. Ráadásul olyan téma is akad, ahová nem is szükséges, csak az alap SEO (habár ezek a témák jóval ritkábbak)
Mi a helyzet a tartalomgyakorisággal?

A fent említett módszerek igen dinamikusan képesek már komolyabb linképítés nélkül is eredményeket hozni (ha pedig még linképítés, és némi marketing is társul hozzá, akkor aztán tényleg hihetetlenül hasító a siker) Ugyanakkor ezek a módszerek már önmagában is remekül működnek.
A létrehozási gyakoriság is intenzív. Ilyen esetekben kezdetben havonta akár 50-60 SEO-zott tartalom is születhet, sőt, ennél több is – ami rendkívül hatékonyan növeli az organikus elérést. Meddig kell ezt csinálni? Addig mindnképp érdemes, amíg az oldal önjáró nem lesz, vagyis: önmagától hozza az organikus találatokat. Ha ezt a szintet elértük, onnan már csak a főbb kulcsszavakra való figyelés, és a havi szintű minimális frissítés is elég lehet. Ez mindig függ a céltól is, hogy mekkora mennyiségű frissítés kell, viszont költségében ilyenkor már tényleg minimális költségekről beszélünk. A bővített kulcsszókészlet ugyanis stabilan teszi a dolgát.
A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy ha például rendelsz tőlünk SEO tartalmakat (előtte mindig átnézzük technikai SEO szempontból is az oldalt), akkor az azt jelenti, hogy havi szinten akár 100 000 – 500 000 (vagy több) karakternyi SEO-zott tartalmat hozunk létre és aktiválunk számodra eleinte. Ez egy nagyon erős mennyiség, és rendkívül hatékony. Amikor pedig önjáróvá válik az oldal, akkor csupán pár ezer karakternyi jól célzott szöveg is elég lehet, hiszen a friss termékek már jól fognak teljesíteni, ahogyan az oldal többi területe is.
Oké, de a blogokról meg miért nem beszélek annyit?
A blogok tartalmi SEO szempontból akkor hatékonyak igazán, ha az aloldalak SEO részei is aktívak és megvannak. Önmagában a blogolás még pontos kulcsszókutatással és extra jó SEO szövegezéssel sem ér annyit, mint amikor működnek mellette remekül megírt aloldalak vagy webáruház kategóriák. Mi ennek az oka?
A Google az üzleti célú oldalakat sok témában előrébb sorolja a megfelelő kulcsszavakra, mint egy blogot. Ezért el kell dönteni, hogy milyen kulcsszó menjen a blogba és mi menjen aloldalként.
Ami témaspecifikus, még peremkulcsszóként is: az aloldalra való. Ami viszont inkább egy mellékes vagy kiegészítő kérdés, az menjen blogba. Ide sorolhatjuk a „melyik a legjobb xy termék” típusú tartalmakat is egyébként. Ezen kívül a Google a blogot amolyan aktualizált tartalommegosztónak tartja: vagyis már csak az időbélyeg miatt is, hamarabb elveszhet a találatok között, mint az aloldal.
A témánál maradva: ruha webshop esetén az aktuális trendek, a különféle mosási praktikák, a kérdés (mit válasszak? Hogyan viseljem? Stb.) alapú kulcsszavak azok, amiket érdemes a blogba tenni, illetve minden más olyat, amire nem tudunk, vagy nem érdemes alkategóriát vagy tematikus termékcsoport kategóriát építeni.
Ezen kívül a kombinálásról se feledkezzünk meg. Mindegyik felület tökéletes arra, hogy oda-vissza linkeljük. Illetve külön tematika stratégiát építsünk ki a bloggal és az aloldal vagy landing tartalmakkal közösen.
Összegzés
A SEO, pláne a SEO szövegírás és a SEO marketing egy külön szakág. Nemzetközi szinten nem csak 100-200, hanem 700-800 oldalas szakkönyveket adnak ki róla, ami jól mutatja, hogy mennyire eltérő egyébként a hazai gyakorlat a nemzetközitől. A mi módszerünk a nemzetközi gyakorlatból merít, hiszen olyan webáruházak anyagaival foglalkoztunk évekig, akiknek ezek a fent említett módszerek is teljesen általánosak voltak. Ezért is tudják egyébként teljesen uralni a magyar piacot. A kérdés már csak az, hogy Neked személy szerint mit jelent a SEO ezen cikk elolvasása után?
Szeretnél te is extra erős organikus elérést a módszereinkkel? Akkor vedd fel velünk a kapcsolatot!